Kedves Látogató! Üdvözöljük honlapunkon!

Az alábbiakban olvashatják vállalatunk tulajdonosa, Gordon Bourns köszöntőjét.

Mikor a szüleim, Marlan és Rosemary Bourns 1947-ben elkezdték tevékenységüket egy kis garázsban, még nem is sejtették, hogy az általuk fejlesztett termékek majdan megtalálhatóak lesznek autókban, mobiltelefonokban, számítógépekben, a rákos megbetegedések kezeléséhez használt röntgengépekben, sőt még “Marsjárókban” is. Mindezek mellett pedig sikeresen támogatták az akkoriban még csak szárnyalni kezdő repülőgépipart, azáltal, hogy olyan elektronikai komponenseket és szenzorokat fejlesztettek, amely ezen iparág magas elvárásainak is megfeleltek.

 

A szüleim egy egyszerű filozófiára építették cégünk működését: kiváló minőségű terméket gyártani, mellyel magas szinten tudjuk kielégíteni vevőink igényeit. Ezen alapelv vezérli a mai napig a Bourns vállalatot. 70 éve folyamatosan fejlődik a vállalat és ezen a továbbiakban sem szeretnénk változtatni, hiszen ez szolgálja azt, hogy a vevőink elégedettek legyenek termékeinkkel. A Bourns elkötelezett az új és innovatív termékek fejlesztésének irányába, mindezen célt, pedig vállalatok felvásárlásával és új gyártósorok létrehozásával igyekszik megvalósítani.

 

Büszke vagyok arra, amit a kezdetektől elértünk, hiszen ezek segítették azt, hogy ma a Bourns piacvezető szerepet töltsön be az elektronikai iparágban. Immáron több mint 70 éve működünk, melyet szeretnék megköszönni munkatársaiknak, hűséges partnereinknek és vevőinknek, akik segítettek elérni ezt a mérföldkövet. Mindannyian büszkék lehetünk arra az innovatív és jövőbe tekintő vezetésre, amelyet anno a szüleim kezdtek meg és amelyet a mai napig követünk sikerünk érdekében.

 

Üdvözlettel,

 

Gordon Bourns

Chairman of the Board

Vállalatvezetés

Gordon Bourns

Chairman of the Board

Global Management

Rehák Zsolt

VP of Engineering

Nagy Szilárd

WW Automotive & ESO Controller

Góger József

WW Testing Director

Oláh Attila

WW Mechanical Director

Szenzorgyártás - Autóipari Üzletág - Ajka

Pauer Tibor

Plant Manager

Bolla András

Operations Manager

Csehi Gergely

Engineering Manager

Holicsek Tibor

Quality Manager

Horváth Gábor

Continuous Improvement Leader

Köllő Ibolya

Plant HR Manager

Kovács Károly

Production Manager

Mázi-Szabó Éva

Purchasing Manager

Süvöltős András

Financial Manager

Szabó Sándor

New Product Introduction Manager

Termékfejlesztés - Autóipari Üzletág - Veszprém

Büki Benjámin

Site Engineering Director

Molnos Kata

Site HR Manager

Dékán Tibor

Mechanical Team Leader

Nyitrai Szabolcs

Electronics Team Leader

Somogyi József

Prototype Team Leader

Szakács Szabolcs

Testing Team Leader

Szőgyényi Zoltán

System Team Leader

Értékesítő Központ - Komponens Üzletág - Veszprém

Bauernhuber István

Inside Sales Manager

Görög Roland

Customer Service Manager

Hideghéti Kata

Sales Data Supervisor

Palyov-Németh Zsófia

Sales Growth Call Project Manager