Munka, hivatás, önmegvalósítás

Mi, a Bourns Kft-nél fontosnak tartjuk, hogy a megfelelő ember kerüljön a megfelelő munkakörbe, s ha már így történik, ne csupán munkája legyen, hanem egyszersmind hivatása is. Egy multinacionális légkör, amelyben nyitott fülekre találnak ötleteid, ahol megvalósíthatod önmagad.

A XXI. század munkavállalói számára már általános, hogy több munkahelyet is megjárnak. Hisszük, hogy egy olyan céget és légkört kutatnak, amelyben otthonosan, felszabadultan érzik magukat, ahol a mindennapi munkavégzés nem az élet szükséges velejárója, hanem lehetőséget ad a szakmai önmegvalósításra.

Mellettük szívesen fogadjuk azon frissen végzetteket is, akik számára fogós kérdés, hogy miként válhatnak tapasztalt pályakezdőkké, hogyan induljanak el a munka világában.

Küldetésünknek tekintjük, hogy segítő kezet nyújtsunk mindazok részére:

I

Akik számára a munkakör megválasztása nem egyértelmű.

II

Akik szakmai céljaikat kimagasló munkakörülmények között szeretnék elérni.

III

Akik végleges elköteleződés előtt megismerkednének cégünkkel, területeinkkel, felvételi eljárásunkkal.

Vedd fel a kapcsolatot velünk!

Érvek melletünk

Kreatív ötletek megvalósítása

Fejlődésünk alapja a folyamatos innováció. Minden munkatársnak lehetősége van kibontakoztatni kreativitását, megvalósítani ötleteit, amelyekre nem csupán nyitottak vagyunk, de jutalmazzuk is.

Kiszámítható jövőkép, stabilitás

Cégünk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy munkatársaink hosszú távon is elérjék szakmai céljaikat. Igények szerinti továbbképzésekkel támogatjuk a folyamatos szakmai fejlődést, az élethosszig tartó tanulást.

Együtt dolgozunk a közös sikerért

Munkatársaink baráti közösségeket alkotnak, támogatják egymás munkáját. A kialakult személyes kapcsolatok révén gördülékeny csapatmunkával érnek el kimagasló eredményeket.

 

Munka és magánélet

Fontos, hogy munkavállalóink számára egyensúlyt teremtsünk a munka és a magánélet között. Családi- és nyílt-, egészségmegőrző- és sportnapokkal, csapatépítő programokkal, és az atipikus foglalkoztatás módszereivel biztosítjuk ezt.

Karrierutak